Így találtunk Moxival egymásra – az első autóvásárlásom története.

Egy designer életében minden a kinézet, a vizuális harmónia körül forog, nem tudunk kibújni a bőrünkből. És nem csak akkor van ez, mikor dolgozunk, a saját lakásunkat rendezzük be, vagy éppen öltözködünk, hanem így van ez akkor is, mikor például autót vásárolunk.

Mikor eldöntöttem, hogy most már biztosan szükségem van egy autóra, és meg is engedhetem magamnak, akkor az volt a legfontosabb elképzelésem róla, hogy passzoljon a személyiségemhez. Nem értek a kocsikhoz, engem sosem érdekelt ez a téma. Mikor a jogosítványt megcsináltam, egy ideig néha kölcsön kértem anyám kocsiját, és azzal közlekedtem, de az nem érdekelt, hogy milyen, mert nem az enyém volt, csak az volt a fontos, hogy elvigyen oda, ahova szeretném.

De most, hogy saját autóban gondolkodom, nagyon fontosnak tartom, hogy szívesen üljek benne, élmény legyen vele a közlekedés és mikor ránézek, mindig az jusson az eszembe, hogy igen, ez az én autóm. Először egyedül fogtam bele a keresgélésbe, kinéztem a neten néhányat, ami képről megtetszett. Elmentem a kereskedésekbe, hogy jobban szemügyre tudjam venni őket, de mikor ott voltam és láttam a saját szememmel, mindig elbizonytalanodtam, mert hiába volt, aminek gyönyörű volt a belső tere, vagy amelyik szépen nézett ki kívülről, sőt, egy olyat is találtam, ami pont olyan színű, ami az én kedvencem, mégis elbizonytalanodtam, hogy biztosan ezt akarom-e. Nem tudtam megbizonyosodni róla egyedül, hogy nem egy szép papírba csomagolt vackot akarnak-e nekem eladni, szóval sürgősen segítség kellett. Körbe kérdeztem az ismeretségi körömben, hogy van-e valaki, aki tudna nekem segíteni autót venni, erre ketten is jelentkeztek. Ez azért volt szuper, mert bár mind a ketten nagyon magabiztosnak tűntek, mégis a szöges ellentétét mondták egymásnak, és nekem, mint laikusnak lehetetlen volt eldöntenem, hogy kinek van igaza. Ezen a pontom már teljesen kétségbe estem, és már majdnem le is tettem az autó vásárlásról, mikor egyik reggel, a piacon vásárolgatva belefutottam egy nagyon régi jó barátomba, akivel évek óta nem találkoztam.

Annyira megörültünk egymásnak, mert nem vesztünk mi össze, csak más felé sodort az élet, de mint kiderült, nem is véletlenül. Leültünk egy kávé mellé beszélgetni és miközben meséltem, feljött a téma, hogy autóvásárláson gondolkodom, de nem megy, mert aki segíteni tudna, szerintem nem teljesen objektív, én meg nem értek hozzá egyáltalán. A sors fintora, hogy ő meg éppen eladni készült egy autót, mert külföldre költözik a jövő hónapban, és nem akarja, hogy az udvarban álljon feleslegesen, viszont nem akarta akárkinek eladni, csak olyannak, aki megbecsüli, ezért még mindig megvan. Elképesztően jókor jött ez a találkozás, mint ha minden úgy állt volna össze, hogy mi ketten ezt az adásvételt le tudjuk bonyolítani. Én se sűrűn járok piacra, de ő sem, nekem még nem is volt soha autóm, ő nem akarta eladni soha az autóját, annyira szereti, de most minden úgy állt össze, hogy nekünk találkoznunk kellett, és annak a kocsinak gazdát kellett váltania.

Megbeszéltük, hogy másnap átmegyek, és megnézem, hogy mit ajánl nekem. Nagyon izgultam, így kicsit korábban is odaértem a megbeszélteknél, de szerencsére otthon volt.

Mikor megláttam az autót, majdnem dobtam egy hátast örömömben, annyira csodálatos volt. Pontosan az a mély kék, amit elképzeltem, áramvonalas, modern, de letisztult külső, szövettel kevert bőr belső, minden tiszta, nem kopott, nem koszos, és még jó illat is volt benne.

Külsőre teljesen megfogott, de mivel a motorikus részekhez nem értek, amiatt aggódtam egy kicsit és rá is kérdeztem. Nagyon megnyugtató választ kaptam, ugyan is minden javításról, amit valaha végeztetett vagy végzett rajta, el volt téve a számla 5 évre visszamenőleg, az autónak pedig ő az első tulajdonosa. Ugyan olyan rendezettek voltak a papírok, mint az autó maga, pontosan vezetett szerviz könyv, lefűzött számlák, tényleg megvolt minden. Ezt a precizitást látva tökéletesen elhittem, hogy ő tényleg ennyire nagy becsben tartotta az autóját, és hogy nehezen válik meg tőle. Kialkudtuk az árat, ami nem volt olyan magas, mint amire számítottam, arra hivatkozva, hogy örül neki, ha jó kezekbe kerül és én viszem el valami idegen helyett. Sőt, útravalóul még az autósbolt  elérhetőségét is megadta, ahol ő vásárolt hozzá alkatrészt. Azt mondta nagyon rendesek és készségesek, ráadásul, ha bemondom a rendszámot, akkor tudni fogják, melyik autóról van szó, mert sokat járt nálunk apróságokért is, meg a nagyszervizekhez is ott vett meg mindent, tudnak majd nekem segíteni, ha szükségem van valamire.

Érzelmes búcsút vettek, és abban a pillanatban megkezdődött a szerelmünk Moxival. Így neveztem el, mert a rendszáma MOX-el kezdődik, és szerintem ez a név illik is rá. Bízom benne, hogy én sem leszek kevésbé szerető és gondos gazdája és útitársa, mint az előző, megígértem neki, hogy igyekezni fogok nagyon, és azt is természetesen, hogy ha bármikor itthon jár, akkor eljöhet, és meglátogathatja Moxit, ha szeretné látni.