Külön szekrény a motoros dzsekiknek?

Egy jó házasság titka, hogy tökéletesen elfogadjuk a másikat, a sajátos szenvedélyeivel együtt. Az én nagy szerencsém, hogy a férjemet egyáltalán nem zavarja a lakberendezés iránt tanúsított mérhetetlen vonzalmam, sőt, néha még partner is benne, főleg akkor, ha valami olyasmiről van szó, ami őt is érinti. és ennek megfelelően egyébként én is elfogadom, hogy ő pedig a motorokért rajong, és azt sem lehet tagadni, hogy néha én is szeretek mögé ülni, és csak úgy motorozgatni a környéken.

A dolog szépsége az, hogy amikor a kettőnk hobbija találkozik, akkor hirtelen mindenben egyetértünk: olyan dolgokban is, amiket mindenki más értelmetlennek, fölöslegesnek gondolna.

Minden azzal kezdődött, hogy nekem nagyon, de nagyon megtetszett egy bizonyos ruhásszekrény, a baj viszont az volt, hogy se helyünk, se szükségünk nem volt rá. Nemcsak a szekrényt nem tudtuk volna hová tenni, de bele se nagyon tudtunk volna pakolni semmit.

A helyzet viszont az, hogyha én beleszeretek valamibe, akkor nem tudom kiverni a fejemből. Hetekig azon gondolkoztam, hogy csak meg kéne vennünk magunknak. Rendszeresen mentem fel a gyártó honlapjára, és néztem meg, hogy ott van-e még. Végül (legnagyobb meglepetésemre) épp a férjem vetett véget szenvedésemnek.

Szinte megkegyelmezett nekem, amikor azt mondta: a régi szekrényt az előszobából levihetnénk a házunk alá a garázsba, ahol ő tarthatná benne a motoros dzsekijeinket. Elsőre furcsán néztem rá: minek nekünk egy egész szekrény három darab dzsekinek? (neki természetesen kettő van). Erre azonnal rávágta, hogy akkor veszünk többet!

motoros dzsekiMire észbe kaptam volna, már a netet böngésztük új motoros dzsekik után, amikre természetesen pont annyira volt szükségünk, mint új szekrényre. Tudniillik, az én drága férjem időközben kinézett már kettőnknek néhány egymáshoz illő motoros ruhát, és abban akart elvinni engem egy nagy motoros kirándulásra – épp úgy, mint annak idején, amikor megismerkedtünk. Mivel alapvetően szeretem a motoros ruháinkat, ezért nem ellenkeztem, csak a fejemben számoltam, hogy mennyi váratlan kiadásunk lett a hónap közepén, csak azért, mert mi ketten nem tudunk uralkodni a hobbijaink felett.

Másnap megérkezett a férjem egyik barátja, és együtt lecipelték a régi szekrényt az előszobából. Mondanom sem kell, a motorszerelő műhellyé átalakított garázsba nem nagyon illet oda a régi tölgyfa bútor, de annak idején megegyeztünk abban, hogy a pince az ő területe: én azt nem rendezhetem be, és nem is szólhatok bele, hogy mi történik odalent. Azt nézve, hogy ezzel szemben a ház minden egyes szobája az felügyeletem alá tartozik, igazából egészen jó üzletet kötöttem.

Az új bútor elhozatala már egy másik barát feladata volt, akinek szerencsére a munkájából adódóan volt egy kisteherautója. A szekrény messze könnyebb volt az elődjénél, ezt pillanatok alatt beemelték a lakásba, még a terasz előtti lépcsők se jelentettek akadályt. Ezután már csak egyvalamire kellett várnunk: a megrendelt motoros dzsekikre, amikkel feltölthettük a szekrényt. Természetesen jöttek mellette motoros nadrágok, cipők és bukósisakok is, csak hogy biztosan ki legyen használva minden üres tér.

Végső soron mindketten elégedettek vagyunk: én megkaptam a bútoromat, amire annyira vágytam, és az a megnyugvás, amit ennek kapcsán érzek, minden pénzt megér. A férjem mindeközben odavan az új motoros ruhákért, és ezen a hétvégén természetesen már menni is fogunk, hogy kipróbáljuk őket. Bevallom, a motoros dzseki annyira tetszik, hogy valószínűleg ősszel amúgy is hordanám, de ugye ha lent van a pincében, akkor nem gyakran fogok azért lemenni, hogy felvegyem. Sokkal valószínűbb az a verzió, hogy az a dzseki előbb-utóbb mégiscsak fölköltözik hozzám a felszínre, és kicsit több hely marad a lenti szekrényben – amit a férjem majd mindenképp ki akar tölteni valamivel.

Persze az is lehet, hogy egy idő után én is egyre több időt fogok odalent tölteni, ugyanis be kell valljam, egyre inkább tetszik a motorozást. A férjemnek még nem szólok róla, mert úgy fellelkesülne, hogy már holnap venne nekem egy motort. Egy darabig még gondolkozok a dolgon, aztán ha döntöttem, akkor megosztom vele az ötletet. Addig viszont maradok a legfontosabb szenvedélyemnél: a lakberendezésnél.